Szoptatási kiegészítők

Képernyőfotó 2014-08-30 - 20.23.07

motherlove kapszula

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy több éves házasságunk és próbálkozásunk után végre sikerült családunkat bővíteni természetes úton. Megfogadtam, hogy minden vizsgálatra elmegyek és a saját költségeseken is részt veszek terhességem teljes időtartama alatt. Az egyik nem kötelező beszélgetés alkalmával egy számomra teljesen ismeretlen, a kórházban csak néhány napja praktizáló orvoshoz kerültem. Nagyon kedvesen kezdett el érdeklődni a hangulatom és állapotom után, majd a kezembe adott egy prospektust, melyet javasolta, hogy tegyek el, mert korábbi munkahelyén már több kismamának is segített az első napokban. Én nem vagyok egy szórólap gyűjtő típus, de úgy gondoltam kedvességét azzal is megköszönhetem, ha nem utasítom azonnal vissza a javaslatát. Csak otthon néztem meg, hogy mi is van rajta. Kiderült, hogy egy kapszulát reklámoz, mely hatékony, biztonságos és természetes megoldás az anyatej mennyiségének növelésére. Elveim ellenére elteszem, hiszen nem tudhatom, nem lesz-e szükségem a tejtermelést serkentő kapszulára.